Econ Blog

Segíthetünk?

Hogyan tervezzünk minél jobb implantátumokat?

A természet a világ legjobb és legősibb mérnöke – évezredek során tökéletesítette az emberi test alkotóelemeit, hogy azok minél könnyebbé, erősebbé, és funkcionalitásukban tökéletesebbé váljanak. Ennek eredményeként mai világunkban a mérnökök – a bionika* tudományán keresztül – a természet példáit követve, tanulmányozva terveznek és alkotnak koncepciókat. Sokan úgy gondolhatják, hogy valószerűtlen, hogy az emberi csont ...

Szimuláció

A szimuláció szerepe az önvezető járművek fejlesztésében

A világon évente körülbelül 1,25 millió ember hal meg közlekedési balesetekben, amelynek túlnyomó része emberi hibák következménye. Az emberéleteken felül ezek a közlekedési balesetek körülbelül 85,87 billió forint (277 milliárd dollár) értékű éves költséget vonnak maguk után. A forgalmi torlódások, forgalmi dugók és a késések szintén magas költségekkel járnak – a járművezetők a torlódások miatt ...

Szoftver

Ingyenes Ansys SCADE Student verzió egyetemi hallgatóknak

Az Ansys SCADE Student szoftver segít a hallgatóknak az alapvető tervezési és fejlesztési készségek elsajátításában. A hallgatók életét megkönnyíti, ha bizonyos mérnöki szoftverekhez az egyetemen kívül is hozzáférhetnek. Így optimalizálhatják terveiket, megtanulhatják a szimuláció alapjait és tanulmányozhatják a világszerte alkalmazott munkafolyamatokat. Egyre több hallgató vesz részt tervezési versenyeken, ún. capstone projektekben, szimuláció-vezérelt házi dolgozatok megoldásában, ...

Szimuláció | Szoftver

Hogyan tervezik a legjobb villamos motorokat?

A folyamat elmaradhatatlan része a mérnöki szimuláció: Bemutatjuk az Ansys Motor-CAD-et! Integrált multifizikai tervezőszoftver kifejezetten elektromos motorok tervezéséhez. A Motor-CAD a világ vezető, dedikáltan villamos forgógépek tervezésére készült szoftvere. A Motor-CAD tervezőszoftver-csomagja bárkinek segítséget nyújt forgógépek multifizikai szimulációjához a teljes működési tartományban. Egy motor vagy generátor tervezésekor és méretezésekor sok különböző paraméter és jelenség játszik ...

Szimuláció | Szoftver

Az ANSYS GRANTA EduPack

ANSYS GRANTA – Fókuszban az anyagtulajdonságok Az anyaginformációs technológia vezető vállalatának – a Granta Designnak – 2019-es akvizíciójával az ANSYS portfóliója kibővült a Granta Design termékeivel. Az új termékcsalád egyedülálló megoldásokat szolgáltat a felhasználók anyagtulajdonságokkal kapcsolatos kérdéseinek megválaszolására, megoldásai segítséget nyújtanak mind ipari és akadémiai felhasználóknak, legyen szó szimulációs mérnökökről, tervezőkről, anyagmérnökökről, vagy a fejlesztés ...

GRANTA MI: vállalati anyaginformációs rendszer

ANSYS GRANTA Selector: a tökéletes anyag nyomában

Bemutatjuk az ANSYS GRANTA termékcsaládot

Hatékony szimulációs megoldások az ANSYS 2020 R1 újdonságaival!

Az ANSYS új, 2020 R1 verziója az eddigieknél még hatékonyabb megoldásokat kínál. Az alábbiakban egy összefoglaló áttekintést nyújtunk a legfontosabb tudnivalókról. Azonban minden igyekezetünk ellenére az összes újdonság nem fér el egy ilyen cikkben, így amennyiben az alábbiaknál bővebb információkra lenne szüksége, vegye fel a kapcsolatot szoftver csapatunkkal a sales@econengineering.com e-mail címen, és örömmel válaszolunk ...

Szoftver

Elektromágneses és termikus csatolt szimuláció – avagy az ANSYS Maxwell/HFSS/Q3D és ANSYS Icepak összekapcsolása

Minden elektromos berendezésben keletkezik veszteség, amely hő (nem kívánt melegedés) formájában jelenik meg az eszköznél. A veszteségből keletkezett hő megfelelő csökkentésével sok meghibásodás elkerülhető és növelhető a robusztusság. Tehát az elektromágneses (EM) és a termikus szimuláció összekapcsolásának fő célja, hogy a nemkívánatos melegedésről információt kapjunk és a melegedés csökkentésére a megfelelő hűtést létrehozzuk. Az ANSYS-on ...

Szimuláció